"Kedves Noés Csapat!

Szomorú hírrel jelentkezem. Bucó, (aki a Noéban a Chen nevet viselte) élete 11. évében június 25-én átkelt a szivárványhídon.


Közel 9 csodálatos évet töltöttünk együtt. Bucó nagyon sokat változott ez idő alatt. Emlékszem amikor látogattam szomorú, lógó farkú kutyus volt. Séta közben egykedvűen bandukolt mellettem. Nálunk azután gyorsan beilleszkedett, megszokta a környezetét, kezdett bízni bennünk. 2 éves volt ekkor, kicsit szertelen, öntörvényű és nagyon makacs. Az évek során aztán összecsiszolódtunk, a makacsságát is egyre jobban lehetett kezelni, de azért legtöbbször kiharcolta az akaratát. Volt nagyon sok boldog pillanatunk, de volt sok aggódás, félelem is. Sajnos elég sokat kellett orvoshoz járnunk, ami nem mindig volt jó élmény neki. Legtöbbször úgy kellett bevonszolni a rendelőbe.

Márciusban kiderült, hogy ínszalag szakadása van, műteni kell a bal hátsó térdét. Sajnos a rendelőben, ahová rendszeresen jártunk, nem végeznek ortopéd műtéteket, így egy másik orvoshoz kellett mennünk. Április 25-én meg is műtötték, a gyógyulás rendben zajlott. Kb. 5 héttel a műtét után Bucó megijedt egy hangos zajtól és fektéből hirtelen felugrott. Másnap reggel észre vettük, hogy újból sántít. Kapott antibiotikumot és fájdalomcsillapítót és úgy tűnt, hogy javul a lába. Június 24-én, hétfőn mentünk a két hónap utáni kontroll röntgenre, ahol megállapították, hogy a térdcsontjából letört egy darab. Újra műteni kellett. Amikor érte mentünk nagyon gyenge volt, nem bírt megállni a lábán. Otthon rengeteg vizet ivott, pár lépés után összerogyott és zihálva lélegzett. Másnap mentünk vissza az orvoshoz. Kapott infúziót és vettek vért tőle. Kiderült, hogy a máj és a vese értékei rettentő magasak voltak és sajnos nem tudták megmenteni az életét, leállt a májműködése. Hogy mitől, az nem derült ki.

Mindig jóleső melegség öntött el, amikor nyugodtan, kiterülve feküdt az ágyam mellett és hangosan szuszogott. Mindig mosolyognom kellett, amikor meleg barna szemeivel rám nézett. Mindig megnevettettek a huncutkodásai, bohóckodásai. Hiányzik, hogy nem vár a kapuban amikor hazaérek. Hiányzik, hogy ugatásával nem hív, hogy megdögönyözzem. Hiányzik, hogy esténként nem fekszik az ágyam mellett és nem hallom a horkolását.
Köszönöm, hogy velünk tölthette el ezt a 9 évet, és élete nagyobb részében szerető családban élhetett. Nagyon, nagyon hiányzik!


Üdvözlettel: Zsuzsa és Gergő